Írások

 KRITIKÁK, VÉLEMÉNYEK

Egy festő őszinte szín-vallása

Gonda Zoltán kiállítása a kolozsvári Művészeti Múzeumban
NÉMETH JÚLIA

Hiszem, hogy aki új világot szeretne teremteni saját eszközeivel, hasznára lehet az emberiségnek – vallja Gonda Zoltán. S ebben a rövidke mondatban benne foglaltatik az alkotó ember vágya, de célkitűzése is. Ebben a hitben körvonalazza sajátos festői, grafikai arcélét, teremt újszerű látványvilágot, óhajt egy aprócska téglával hozzájárulni a nagy egészhez, az emberiség boldogulásához. Látszólag nagy szavak ezek, s mozoghatnának akár az általánosság szintjén is, ha az Erdélybe, kalotaszegi tájainkba, s főként Zsobokba beleszerelmesedett debreceni festő- és grafikusművész eddigi tevékenysége nem igazolná teljes mértékben azokat.
Mert mit is csinál valójában Gonda Zoltán a művész és az ember? A két fogalmat akár ketté is választhatnám, az életmű érdekében ezt néha kénytelenek vagyunk megtenni. Esetünkben azonban – érzésem szerint – a művész úgy alkot, ahogyan világnézete, erkölcsi normái diktálják. Egyszóval önmagát adja mindabban, amit vizuálisan megfogalmaz. Művészként feldolgozza, absztrahálja, a gondolati szférába menekíti, majd sajátos eszközeivel összegzi és vizualizálja a látottakat. Mert Gonda Zoltán nem ábrázol, hanem érzelmei és tudatalattija erőteljes hömpölygésének engedelmeskedve, egyfajta állandó, nemes transzban alkot. 21. századi modern sámánként az őselemek, föld, víz, levegő, s nem utolsósorban a tűz ihletésében dinamikus ecsetvonásokkal „pergeti meg" sámándobként használatos festővásznát új világot teremtve és újrateremtve. A pillanatnyi látvány csak ürügy számára: elindítja azt az érzelmektől fűtött gondolatsort, amely valóságfoszlányokba burkolt szín-foltokban vagy autonóm szín-játékokban ölt testet. Spontánul áradó, széles ívben hömpölygő szín-folyama valósággal feleselni látszik a gondosan megmunkált felületekkel.
De nem ez az egyetlen, látszólagos ellentmondás Gonda alkotói módszerében. A művész gyakorta részleteire bontja a világot a szó átvitt, de legszorosabb értelmében is, elkészíti ennek a spontán, analizáló tevékenységnek a művészi térképét, hogy aztán az önállóan is értelmezhető mozaikkockákat egyetlen, nagyvonalú gesztussal átfogó kompozícióvá alakítsa. A rendezetlenség rendje ölt testet vásznain, a Széthulló világ művészi átértelmezése, új dimenziók felvillantása.
A gesztusfestészet lírai absztraktba torkolló, túláradó spontaneitása keveredik a realisztikus, szürrealisztikus megjelenítéssel.
Erőteljesen emberközpontú festészet ez, még akkor is, ha az ember, vagy alkotásain keresztül keze nyoma konkrétan nem mindig fedezhető fel a munkákon. Alkotójuk emberszeretete, kifejezett kommunikációs vágya viszont minden esetben átsüt a festményeken, grafikákon.
Gonda Zoltán a színek és a fények festője. A sejtelmes liláktól, hideg kékektől, zöldektől és olívba enyhült árnyalataitól a sárga hideg és meleg változatain keresztül a jellegzetes tűzpirosig, amit akár Gonda-vörösnek is nevezhetnék, a színek rendkívül gazdag skáláját vonultatja föl. A megjelenítés történjen halványan sejtelmes, vagy éppenséggel harsányan erőteljes változatokban. Érdekes módon azonban a művész pasztellszínekkel is képes sokkolni. A tematikával gyakorta feleselő színvilág – gondolok itt például a Pusztuló világ lilás rózsaszínes, halványzöldes dülöngő házaira, fáira vagy a Menekülés halványsárga arcaira, földcsuszamlásos tájaira, épületrészleteire –, a drámaiságot festői elégiába önti, megejtő lírával ötvözi.
Sajátos világ a Gondáé. Csábít, vonz, valósággal magával ránt, de felkavar is ugyanakkor. Nem andalítóan megnyugtató, pihentető festői megnyilatkozások ezek az olajképek, pasztellek. Aminthogy a bennünket körülvevő világ sem az. Gonda Zoltán pedig erőteljesen benne él a mában. Annak ellenére, hogy metafizikus jegyeket hordozó, a dekorativitás mellett olykor fantasztikus mélységeket is feltáró piktúrája inkább hangulatában utal a mára. Részben baljós sejtések, negatív élmény zuhatag okozta feszült lelkiállapot szüleményei ezek a munkák. A pusztulás, a menekülés, a hazátlanság, az otthonkeresés, egy biztos pont, az állandóság iránti vágy szín-képeit sorakoztatja fel a festő. S talán nem véletlen, hogy szélesen ívelő, lendületes ecsetkezelésű, nagy homogén felületeit – mindegyre visszatérő motívumként – szálkás kuszaságba rejtett részletek, korlátok, kerítések törik meg. Nem beszélve az Ősi oltáron felsorakoztatott, hátfénytől megvilágított koponyák megrázó látványáról.
De mindezek mellett azonban ott az őszinte rácsodálkozás is a környező világ természeti és emberkéz alkotta látványosságaira. Az a szín, forma, érzelem és gondolat-kavalkád, a harsányan tobzódó színek Öröm ódája, amelynek forrása – a művész bevallása szerint – Zsobok. Ez a völgykatlanba bújt, aprócska kalotaszegi falu csodát művelt: színeivel, hangulatával, sajátos levegőjével hatalmába kerítette a művészt, új dimenziókat nyitott meg előtte, színesebbé varázsolta piktúráját.
Öröm és bánat, bizakodás és kétely egyaránt helyet kap Gonda Zoltán munkáiban: a posztmodern művész viszonyulása a számára lenyűgöző, de olykor minden varázsa ellenére is riasztó világhoz. Ahonnan már elköltöztek, ahol csupán Egy tanya emlékképe sejlik fel, ahol Vérző fák jelzik az utat, vagy Bartók Kékszakállú hercege csábít A kilencedik ajtó mögé. De ahol Délutáni napsütésbe olvad a táj, vagy valósággal feltámad és kiteljesedik mint Kalotaszeg eső után.
Félrecsúszott világ. De a mienk. És így is szeretjük – olvasható ki ebből a piktúrából, s a didakticizmusnak még a szikráját is mellőzve, egyfajta, nagyon mélyről eredeztethető jobbító szándék. Az embert, az életet szerető egyén kételyeken, elbizonytalanodásokon is átsütő optimizmusa.

A színek és a fény tettei és szenvedései
Dr. Éles Csaba, esztéta, mûvészeti író

"Gonda Zoltán képi világa - bár sokat utazott a nagyvilágban - egy elvont, azonosíthatatlan, szinte álombelinek mondható táj. Festményei képi allegóriák a magányról, az ismeretlen és végtelen iránti vágyakozásból, a múlt elfelejtésérõl és a remény újjászületésérõl.. Maga a természet alig alig ölt konkrét formát.. Az idõ: egy lebegõ pillanat, amelybõl nem tudni, hogy a jelené, a jövõé vagy a múlté..
Ami fontos, az Gonda festményeinek színvilága. Kompozícióinak többségében dominál a légiesség, a pesztellszerû színhatás. Alkotójuk a - rá jellemzõ finoman kidolgozott felület, a tónusok változatos gazdagsága. Másrészrõl keményebb színhangokat is megüt, miközben egy konkrét szín (vörös, kék, zöld) teljes skálájának kimerítésére törekszik."